Korábbi kiállítások

Aj Vej-vej: New York 1983-1993
Ai Weiwei New York Photographs 1983-1993

A főként szobrairól és installációiról híres kínai konceptualista művész, Aj Vej-vej (Ai Weiwei) világhírnév előtti, egy évtizedes New York-i életét dokumentáló fotókiállítást tekinthetett meg az érdeklődő augusztus 16-tól november 25-ig az Ernst Múzeumban.

A művész több mint 10 ezer képen örökítette meg 1983 és 1993 között munkáját, környezetét és a hétköznapjait és ezzel együtt a korabeli New York kulturális és mindennapi életét. A New York 1983-1993 tárlaton 226 képen tekinthetett be az érdeklődő Aj Vej-vej New Yorkjába.

Kedvcsinálóként ajánljuk a fényképekről szóló videót!

Self-portrait. East 3rd Apartment, 1986 © Ai Weiwei

Kelemen Károly: Átfestett ikonok (2012. május 3.- július 1.)

Már több mint három évtizede, hogy az egyik legjelentősebb európai festészeti seregszemle, a francia Musée du Château (Cagnes-sur-Mer) fesztiváljának „1ere PALETTE D’OR” díját a Pierre Restany művészettörténész elnökölte zsűri egy ifjú magyar művésznek, Kelemen Károlynak ítélte.
A hazai művészeti körökben fotómunkáiról és „radírfestményeiről” akkor már jól ismert alkotó azzal tűnt ki a nemzetközi közegben, hogy nem a divatos trendek valamelyikét követte, hanem autonóm és eredeti módon reflektált a modern képzőművészet meghatározó folyamataira. Kelemen Károly azóta is a kortárs magyar képzőművészet megkerülhetetlen alakja, műveit rangos közgyűjtemények őrzik. Munkáinak állandó kiindulópontja a kulturális emlékezet, azon belül is főként a művészettörténeti kánon. Kelemen saját témájává teszi a művészettörténet jól ismert fejezeteit, úgy, hogy az egyes művészekhez kötődő stíluselemek és kompozíciós toposzok reflektált kisajátításával és újraalkotásával rendre eltéríti a tankönyvekben rögzült történeteket.
Az élvezetes szellemi kalandokat kínáló reflexiók révén előttünk feltáruló mű-világ mindig ideiglenes, sohasem teljesen végleges: Kelemen munkái az örökké változó múlt, a megfoghatatlan jelen és a kiszámíthatatlan jövő érzékeny megjelenítései. Par excellence szabad művek – és ez teljesen független attól, hogy a kor, amelyben születtek, miképpen korlátozta az egyének szabadságjogait. A művészettörténeti besorolást is nehezen tűri az életmű – bár Kelemen munkássága kétségkívül rokonítható az appropriation art törekvéseivel, a magyar művész a modern művészet emblematikus alkotásait nem egyszerűen újraformálja vagy megidézi, mint például a pop art amerikai mesterei, hanem teljes egészében sajátjává teszi.
Legismertebb, ikonikussá lett figurája egy medve-alak, akibe sokszor nem könnyű nem belelátni a művész szimbolikus alteregóját. A medve az alkímiában az anyag első állapotának a kifejezője, egyszerre félelmetes és kedves, egy olyan állat, amelyet az ember kizárólag virtuálisan, a vágyaiban és a játék-fantáziáiban tudott háziasítani. A hagyomány szerint hosszas téli álma alatt közvetlenül érintkezik a túlvilággal, s az élet akkor sarjad újra, amikor tavasszal felébred és elhozza közénk a traszcendencia üzenetét. Kelemen műveiben a virtualitás és a játékosság olyan természetességgel bukkan fel – nem egyszer klasszikus műveket értelmezve újra –, akár a játékmaci a gyermekkor önfeledt világában.
Kelemen Károly műveiben minden másképp van, mint ahogy várnánk: a medvék vasalnak, az obeliszk összemegy, a holtak vidáman nézelődnek, a közismert történetek váratlan fordulatot vesznek. Ez egy szabad világ – szabad szellemeknek.

Saját oldalán még jobban megismerkedhetsz a művésszel!

Újragondolt hagyomány / A Derkovits-ösztöndíjasok beszámoló kiállítása (2012. április 5.-22.)

Idén is bemutatják a Derkovits-ösztöndíjasok friss, az elmúlt egy évben megalkotott műveiket. Gyere el Te is, hogy megismerd a 26 művész legújabb alkotását.

Kiállító művészek: Albert Ádám, Blahó Borbála, Borsos János, Czene Márta, Csákány István, Esterházy Marcell, Fodor János, Fülöp Gábor, Hatházi László András, Horváth Roland, Kerezsi Nemere, Khoór Lilla, Kis Endre, Koralevics Rita, Korcsmár Eszter, László Gergely, Németh Marcell, Rolik Ádám, Sipos Eszter, Soós Katalin, Süli-Zakar Szabolcs, Szabó Eszter, Szabó Éva Eszter, Szabó Klára Petra, Takács Szilvia, Tóth Angelika

Kurátor: Készman József

A tárlatot 2012. április 5-én megnyitotta: Radics Márk, az FKSE elnöke illetve Gerber Pál festőművész.

A Derkovits Gyuláról elnevezett alkotói ösztöndíj immár több mint fél évszázada – az egykori ideológiai teher ellenére – a fiatal művészgenerációk legfontosabb, a független alkotómunkát lehetővé tevő támogatása. A közel harminc kiállító stilárisan és műfajilag is sokszínű vizuális élményt nyújt a tárlat látogatóinak, átfogó képet adva a 35 év alatti alkotókat foglalkoztató művészeti kérdésekről és jelenségekről, az őket érő hatásokról.

A beszámoló kiállítás megvalósítója, valamint a pályázatokról döntő kuratóriumi ülés lebonyolítója hagyományosan a Műcsarnok, helyszíne az Ernst Múzeum.
Az idei évben három évfolyam összesen 26 alkotója állítja ki munkáit a bemutatón.

A kiállítást Zaid Sethi, Magyarországon élő fotóművész ösztöndíjasokról készített porté-sorozata egészíti ki.

A kiállításhoz kapcsolódóan szakmai előadást és beszélgetést szervezünk, melynek témája az önmarketing a mai magyar képzőművészeti piacon! Részletek a kísérőprogramok menüpont alatt!

Erotika, intimitás, mindörökké! Natalia LL kiállítása

Natalia LL a testiséget nyíltan, provokatívan, sokak számára talán megbotránkoztató módon ábrázolja 50 éve nem múló intenzitással. Mivel az erotikának és a test művészi tárggyá válásának ez a fajta különleges megközelítése valószínűleg szokatlan a magyar befogadó közeg számára, ezért a kiállítást 18 éven aluli látogatóknak nem ajánljuk.

Natalia LL-nek, aki kétségkívül az egyik legérdekesebb és legkülönlegesebb lengyel művész, ez az első olyan átfogó kiállítása, ahol a korai és az utóbbi évek alkotásait is bemutatják. Közel félszáz mű, köztük nagyméretű munkák, installációk, filmek foglalják össze eddigi életművét.

Natalia LL szerint a művészet, amit csak szerelemből lehet csinálni, a legfontosabb érték az életünkben. Kiállítása a létezés magán-, közösségi és földrajzi határainak problémáit érinti, aminek része az intimitás tere is. Natalia LL számára a művészet az egyetlen olyan tevékenység, ami szembeszállhat a (le)pusztulással és a hétköznapok depressziójával, a már-már elviselhetetlennek tűnő félelmekkel. A művészet a remény arra, hogy az életnek van értelme. Hogy a létezésnek van értelme.

Az a különös energia, erő, vis vitalis érdekel, ami a művészi tevékenység alapja. Az én esetemben ez az intim tér felismerése, meghatározása és korlátozása, mint az egyedüli olyan tevékenység, ami a széteséssel, az entrópiával és a megsemmisüléssel helyezkedik szemben. Ez a privát, visszafogott intimitás varázsos kertté alakul, melyben elgondolkodtatóan szép és számomra ismeretlen virágokat ismerek meg. Boldog lennék, ha heurézisem egy része megörvendeztetne és gazdagíthatna más embereket, akik művészetem befogadói.

A fotóval, festészettel, rajzzal, performansz- és videóművészettel foglakozó Natalia LL (Natalia Lach-Lachowicz) 1963-ban végzett a Wroclawi Állami Képzőművészeti Főiskolán. 1970-ben társalapítója a wroclawi Permafo Galériának. 1975 óta számos, a nemzetközi feminista mozgalom által szervezett konferencián, szimpóziumon és kiállításon vett részt. 2004 óta a Poznani Képzőművészeti Akadémia vendégelőadója.

Megnyitó: 2012. január 19., 18.00 óra

Tárlatvezetések:
január 29., 16 óra
február 12., 16 óra
február 26., 16 óra
március 11., 16 óra
Angol nyelvű tárlatvezetések:
február 18., 16 óra
március 3., 16 óra

Koordinátor a Wroclawi Kulturális és Művészeti Központ részéről:
Agnieszka Chodysz
Koordinátor a Lengyel Intézet részéről: Jerger Tímea

Szervezők:
Wroclawi Kulturális és Művészeti Központ (Osrodek Kultury i Sztuki we Wroclawiu)
igazgató: Piotr Borkowski

A Wroclawi Kulturális és Művészeti Központ Alsósziléziai Művészeti Fesztiválja (Dolnoslaski Festiwal Artystyczny Osrodka Kultury i Sztuki we Wroclawiu)
igazgató: Bronislaw Kowalewski

Műcsarnok, Budapest
ügyvezető igazgató: Gulyás Gábor

Együttműködő partner:
Lengyel Intézet, Budapest
igazgató: Arkadiusz Bernas

A kiállítás védnökei:
Bogdan Zdrojewski – a Lengyel Köztársaság kulturális és nemzeti örökség minisztere
Rafal Jurkowlaniec – az alsó-sziléziai régió marsallja

Médiatámogatók:
TVP Wroclaw, “Format” művészeti folyóirat, “Odra” havilap

Hozzászólás